I M E D I A S   K I A D Ó           www.imediaskiado.com                 info@imediaskiado.com
	YVES DURAND: FRANCIAORSZÁG A II. VILÁGHÁBORÚBAN Vissza a könyvismertetéshez
	A kommunistákról Az antikommunista elnyomás. A kommunisták szintén azok között az áldozatok között szerepelnek, akik jelzik Vichy és a megszállók egyesített rendőri elnyomását. A különbség az üldözöttek előbbi csoportjaihoz képest az ellenük folytatott üldözés eszközeiben volt, tekintettel az ő saját tevékenységükre. Őket már kivetették a nemzeti közösségből, és üldözték őket már az összeomlás előtt is, a Daladier-kormányzat egy rendeletének alkalmazásával. Vichy felélesztette ezeket az intézkedéseket. Az ismert militáns és ex-militáns kommunisták letartóztatására azonnal sor került, mihelyt a párt illegális tevékenységének az újraélesztése megnyilvánult, vagyis 1940 őszének elején. A letartóztatások első hulláma mindkét zónát érintette, majd ezt egy második hullám követte 1941 elején. Ezeket a letartóztatásokat szinte kizárólag a francia rendőrség hajtotta végre. Miután törvényszék elé állították vagy "közigazgatási úton" internálták őket, a kommunisták kezdték benépesíteni a táborokat, például a Châteaubriant-belit, ahonnét 1941 nyarának elején a túszokat előrángatták és kivégezték. Az elnyomás, amely lecsapott rájuk, természetesen felerősödött 1941 június 22 után, amikor a Wehrmacht megtámadta a Szovjetúniót. Mindez másfelől ahhoz vezetett, hogy hangsúlyozta a földalatti kommunista pártnak a zsarnoksággal szembeni ellenállását, mivel egyike volt az első áldozatoknak. Az adó, amelyet a kommunisták fizettek az elnyomásnak, amely nagyon hamar megkezdődött, és végig üldözte őket a megszállás idején, egyike volt a legsúlyosabbaknak. Bizonytalanságok és ingadozás 1940-ben. A kommunisták 1940-es magatartása és motivációi továbbra is viták alapjául szolgálnak (egy konferencia témája volt ez 1983 októberében). Maguk a kommunista munkák is foglalkoznak ezzel a tárggyal, lásd: Le parti communiste des années sombres, 1939-1941, Seuil, 1986 et Les communistes français de Munich ? Châteaubriant, PFNSP, 1987. A kommunista párt nézőpontja a francia államról és a megszállásról, minthogy az elnyomó hatalom akciói ellenük irányultak, világosan megismerhető a Vichy és a Gestapo irattáraiból válogatott dokumentumokból, amelyek újabban két kiadásban is megjelentek a Messidor kiadásában La Gestapo contre le parti communiste, en 1984 et Détruire le PCF, en 1988. Ouvrage antérieur: Stéphane Courtois, Le PCF dans la guerre, Ramsay, 1980. Vichyvel szemben a kommunista párt azonnali és állandó szembenállást tanúsított, még akkor is, ha olyan vezetői, akiket negyven júniusa előtt tartóztattak le, a bukott Köztársaság vezetői ellen is vallottak, amikor Vichy kihirdette bíróság elé állításukat. A megszállókat illetően a francia kommunisták tömegesen vettek részt abban a hallgatólagos ellenségességben, ami honfitársaik nyomasztó többségét jellemezte. Eközben a párt által kifejezett pozíciók azonban, a megszállás első hónapjaiban, még távol álltak a világostól. Ez nyilvánult meg amikor 1940 júniusában, az invázió idején, biztosnak látszott, hogy ajánlatokat tettek a kormányzat képviselőinek az együttműködésre a területek, különösen a főváros megvédésének politikájával kapcsolatban, de történtek lépések a német hatóságok megkörnyékezésére is a fegyverszünet életbe lépésének másnapján, hogy elérjék az akadályok elhárítását a párt legális működése elől, hogy újjá tudják szervezni az önkormányzati tanácsosi funkcióikat, amelyektől Daladier fosztotta meg őket, és főként, hogy lehetővé váljon a L'Humanité nyilvános újramegjelenésének engedélyezése. Azután úgy tüntették fel ezeket a lépéseket, mint amelyek idegenek a párt illegális vezetésétől - ezt a történészek többsége kétségbe vonja -, és gyorsan megszakították és meg is tagadták ezt a közbenjárást. Abetz a maga részéről ajtót nyitott ennek az alkudozásnak, valószínűleg azzal a céllal, hogy kompromittálja a kommunistákat, és néhány hét múlva a művelet sikeresnek is látszott. Ugyanebben az időben a párt illegális publikációi a L'Humanité újramegjelentetésére szólítottak fel, és a "barátkozásra" a francia munkások és a német katonák között - akik a kapitalista gazdaság és az imperializmus közös áldozatai - egy proletár internacionalizmus nevében, talán átvéve a III. Internacionálé aktuális álláspontját (amelynek a francia kommunista párt az egyik szekciója volt), egész bizonyosan nem a tisztán nemzeti érdekek közvetlen védelme alapján. Mégis, ebben az időszakban lett kidolgozva, elég bonyolult módon, Párizs, Brüsszel és Moszkva, a párt illegális irányításának kiemelkedő pólusai között egy szöveg, amely "Július 10-i kiáltvány"néven vált ismertté (habár megfogalmazása és terjesztése július végére, augusztus elejére esett), amelyben harcra szólítottak fel egy szabad és független Franciaországért, azzal a fogadalommal, hogy Franciaország népe sohasem lesz mások szolgája. Ebben közvetve benne volt a megszállók elítélése, de a velük szembeni nyílt harcra való felhívás nélkül. A III. Internacionálé állásfoglalásai, kapcsolódva a Szovjetúnió nemzetközi politikájához, minden bizonnyal súlyosan ránehezedtek a "francia szekció" elemzéseire és elméleti álláspontjára 1940 nyarától. Mindebből arra is lehet következtetni, hogy a kommunista párt sem kerülte el azt a szervezetlenséget és zűrzavart, amely ekkor az összes politikai pártot sújtotta, azonban a levéltárak dokumentumai és az aktivisták tanúvallomásai jelzik azt is, hogy ez volt az első szervezett politikai erő, amely összeszedte magát és megkezdte a szembeszállás tevékenységét: a deklarált szembenállást Vichy tekintetében, amelyről csakhamar megérezte, hogy a megszállók utasításainak megfelelően jár el vele szemben. Ez a fordulat 1940 szeptember folyamán ment végbe, amikor maga Vichy végérvényesen megtalálta a maga útját, és hozzá viszonyulva a többi politikai irányzat is a magáét. Ha az Internacionálé viszonylatában végbement néhány változás szerepet is játszhatott a francia kommunista párt stratégiájának kezdődő kijavításában, az beágyazódott a hatalom és a közvélemény fejlődésének saját franciaországi kronológiájába is.