IMEDIAS KIADÓ
Főoldalra

JANKÓ JÁNOS:

 

A BALATON-MELLÉKI LAKOSSÁG NÉPRAJZA 

 

 

DIGITÁLIS VÁLTOZAT (CD-ROM, az 1902. évi kiadás betűhív átirata, a képekkel együtt )

 

RENDELJE MEG MOST!


Ára: 4800- Ft (postaköltséggel együtt, átutalásos számlával)

Két példány megrendelése esetén egy harmadikat ajándékba adunk.

 

Megrendelhető:

- emailen: info@imediaskiado.com

- telefonon: 20 494 4126 (Lóczy István)

 

A Lóczy Lajos által szervezett Balaton-kutatás keretében készítette el Jankó János ezt az összefoglalót, amely a magyar néprajztudomány klasszikus művének számít, és amely a mai olvasó számára az egyik legérdekesebb, legjobban felhasználható monográfiája a korabeli kutatásnak.

A szerző által alkalmazott gyűjtési módszerek, a megalkuvás nélküli következtetések máig rendkívül tanulságosak, és példát jelenthetnek a mai kutatók számára is.

KI VOLT JANKÓ JÁNOS? ÉLETRAJZI ADATOK

 

A könyv - illetve a CD-változat - mindenki számára érdekes, aki a néprajz, a közelmúlt hagyományai, az életmód története iránt érdeklődik.

Érdekes és izgalmas olvasmány a Balatonról, az emberek életmódjáról, gondolkodásáról, több mint 400 oldalon, eredeti fényképekkel.  

 

A Balaton környékén a műben összegyűjtött anyag újrafelfedezése értékes segítség lehet az egyes települések imázsának, turisztikai kínálatának a megfogalmazásához is.

 

A könyv eredeti tartalomjegyzéke lentebb található.

 

 

 

 A mű címlapja

 

 

 

 

 Barlanglakások Kenese mellett

 

 

A könyv tartalomjegyzéke:

 

Előszó

Első fejezet: A Balatonpart községei

I. Somogymegye

II. Zalamegye

III. Veszprémmegye

Masodik fejezet: A helynevek

I. A helynevek gyűjtése

II. A helynevek anyaga

III. A helynévanyag feldolgozása

IV. A helynevek csoportjai

Harmadik fejezet: A népesség száma és elemei

I. A Balatonpart népessége 1720-ban

II. A Balatonpart népessége a XVIII. században

III. A Balatonpart népessége 1828-tól 1890-ig

IV. A népesség természetes szaporodása 1881-től 1890-ig

V. A lakosság elemei földrajzi származásuk szerint

VI. A népesség nemzetiségi eredettí elemei

VII. A családnevek

Negyedik fejezet: Lakás, táplálkozás, ruházat

I. A falvak

II. Barlanglakások a Balaton mellékén

III. A telek.

IV. A lakóház szerkezete és anyaga

V. A lakóház typusa

VI. A ház berendezése

VII. A melléképületek

         VIII. A táplálkozás

          IX. A ruházat

Ötödik fejezet: Mezőgazdaság

I. Általános adatok

II. Gabonatermelés

III. Kertművelés

IV. Szölőművelés

V. Gyümölcstermelés
VI. Állattenyésztés

VII. Erdőművelés

            VIII. A nádasok

Hatodik fejezet: Halászat

I. Általános megjegyzések

II. A czéhes halászat a Balatonon

III. A Balaton halásztopographiája

IV. A nagy halászat

V. A kis halászat

Hetedik fejezet: Lakodalom, keresztelő, temetés

I. Lakodalom

II. A szaporodás korlátozása

III. Keresztelő

IV. Mellék- és csúfnevek

V. Temetkezés

Nyolczadik fejezet: A babonák

Az 50 kiemelt település (az eredeti számozással):

1. Kiliti
2. Endréd
3. Zamárdi:
4. Körőshegy :
5. Szárszó:
6. Öszöd:
7. Falu-Szemes:
8. Lelle:
9. Boglár:
10. Balaton-Csehi:
11. Orda:
12. Lengyeltóti:
13. Balaton-Keresztúr:
14. Balaton-Berény :
15. Balaton-Szent-György :
16. Vörs
17. Balaton-Magyaród:
18. Zalavár:
19. Égenföld:
20. Keszthely és Keszthely-Polgárváros:
21. Gyenes-Diás:
22. Vonyarcz- Vashegy:
23. Meszes-Györök:
24. Balaton-Ederícs:
25. Szigliget:
26. Tördemicz:
27. Badacsony- Tomaj:
28. Salföld:
29. Rendes:
30. Kővágó-Eörs:
31. Szepezd:
32. Zánka:
33. Akali:
34. Balaton- Udvari:
35. Örvényes:
36. Aszófő:
37. Tihany:
38. Balaton-Füred:
39. Arács:
40. Csopak:
41. Kövesd:
42. Paloznak:
43. Lovas:
44. Alsó-Örs:
45. Vörösberény
46. Almádi:
47. Kenese:
48. Balatonfő-Kajár:
49. Fok-Szabadi:
50. Siófok:

 

 

 Halfogó vejszék a Balatonban

Miért hasznos a digitális kiadvány?

Ha nincs meg az eredeti, érdemes a digitális másolatot beszerezni, mert az eredetit egyre nehezebb.

Ha megvan az eredeti, akkor a digitális másolat használatával meg lehet azt kímélni. 

Olyan kiadványoknál, ahol sokszor kell megkeresni bizonyos adatokat, utánanézni valaminek, a  digitális szövegeknek komoly előnyei vannak: a  korlátlan keresési lehetőség, a másolhatóság, a szerkeszthetőség.


1.  2.     3.    4.

 
RÉSZLETEK A SZÖVEGBŐL


A szőlősgazdákról, a balatoni szőlőfajtákról

A balatoni szőlőgazda ismerte a szőlőt, a növényt is, meg a fajtáit is. A növényen megkülönböztette a gyökeret, mely háromféle; van a szőlőnek élet- vagy anya-gyökere, mely olyan vastag, mint a tőke szára, ennek ágai a figyökerek, míg a hajszálgyökereket fűgyökér-nek nevezte el. A tőke szerinte recskes, vacsarkos, buczkós vagyis ágas-bogas, csomós, melynek héja, fája és bele van; a tőkének az a vége, a hol a vesszőt meghagyják, sarok. A vessző míg fiatal nyir vagy leveles, ha levágták szeprente, venyige, venicze, bőre szeplős; ezen ül a fogódzó (bajusz) és a levél, melynek van csutája vagy kacsa (= nyele), hónalja, csipkéi és erei s melynek színe zöld, sötétzöld, fehér-barnás vagy pirosas. A fürtöt hívják fejnek, gerezd-nek is, ennek van csutája vagy kacsa, a hol lemetszik, egy főszára vagy sasja, ezen az ágaboga vagy boklyája. A szem-nek (bogyónak) van bőre, méze (= viasz), béle vagyis husa, leve és magja.

A balatoni szőlőgazda jól ismeri a szőlőfajtákat is; a mult század derekán mintegy 60 szőlőfajta volt elterjedve a Balaton mellékén, abból vagy 40 kizárólag hazai, 20 külföldi faj. Ma már a magyar szőlőfajok száma egyre apad, a külföldieké pedig aránytalanul emelkedik. Voltak szőlőfajok, melyek egyenesen balatonmellékiek, balatoni eredetűek voltak, ezek a következők: Kéknyelű (= Kéknyelű fehér, Molnár, 1. 66.),l mely a Balaton mellékén is föleg Badacsony úri szőlőiben van elterjedve; ma erősen irtjak, mert bár kitűnő, de kevés bort terem; egy hosszú-és egy rövidszárú változata van. - Giliczelábú vagy Térdes kolontár (= Kolontár feher, MOLNÁR, I. 68.), mely csak jobbára a Balaton mellékén van elterjedve s valószinűleg Kolontár községből származott; térdes nevét onnan nyerte, mert a fürt nyele egy helyen a hajlásnál felfelé hajtva simán eltörik mintha térde lenne. - Somszőlő (= Badacsonyi somszőlő, Molnár, II. 173.), tisztán asztali és csemegeszőlő. - Tiiskés szőlő (= Tüskéspúpú zamatos, Molnár, II. 176.), melynek bogyója a bibeszár egy megmaradt száraz részétől tüskés végű (neve innen ered), s a mely szinten asztali szőlő. Ezek azok a fajok, melyeket tisztán a Balaton mellékéről eredteknek tekinthetünk.

A felsoroltak a Balatonnak ugyan specialis helyi, de nem az általános elterjedésű főfajtái. A főtermőfajok törzsökös magyar fajták voltak s ezeket sorolom fel a következőkben: Szigeti (=Fehér furmint, Molnár, I. 55.), Tokaj-Hegyalját vallja hazájának, onnét szigeti néven került a Balaton mellékére, somszőlő néven Erdélybe s mindkét helyen rendkívül meghonosodott; ez az erdélyi somszőlő azonban nem tévesztendő össze a balatoni eredetű és már tárgyalt somszőlővel. A szigetinek balaton-melléki változatai: a fekete-, fehér-, rongyos- és leányszigeti; utóbbi kettőt, mint ritkán és rosszul termő fajt ma már általánosan irtják. A leányszigetit hívják egyszerűen leányszőlőnek is. de ez nem azonos sem a piros leányszőlővel (= Beregi rózsaszőlő, MOLNÁR, I. 88.), scm az erdélyi leánykával (=Leányka, MOLNÁR, I. 73.). A szigeti volt a Balatonnak legfőbb szőlőfajtája s már GYÜRKY mondja 1860-ban azt, hogy "a Balaton vidékén a szigeti adja meg a bornak jellemét" (GYÜRKY A., A szőlőművelés és borkezelés újabh elvei, Pest, 1860. 26. 1.). A szigetit a balatoni ember soha sem ültette fajtisztán, (miért? azt alább látni fogjuk) hanem keverve a sárfehérrel és juhfarkúval. - Sárfehér (= Szagos sárfehér, Molnár, I. 90.), eredeti magyar szőlőfajta, mely a bálint- és juhfarkúval a híres neszmélyi, a juhfarkú- és szigetivel (furmint) a híres somlai bort adja, s egyike hazánk legjobb borfajainak. A Balaton mellékén van egy változata: keserű sárfehér néven. - Juhfarkú vagy ifarkú (= Juhfarkú, Molnár, I. 64.; a Balaton mellékén juhar, juhász, helyett ihiar, ihász stb.-t mondanak s így lett a juhfarkú is ifarkú), hazánk több borvidékén el van terjedve. Legújabban a Balaton mellett egy bárányfarkú nevű szőlővel is kisérleteznek, de öreg szőlőgazdáim, kik azt látták, határozottan kijelentették, hogy az nem azonos a juhfarkúval, - Fehér Bálint= Budai zöld = Zöld-fehér (= Bálint, Molnár, I. 44.) valódi magyar faj, valószinűleg Magyarádról ered, de ma már mindenütt el van terjedve. - Fehér szőlő (= Lisztes fehér, Molnár, I. 74.), főleg a Balaton mellékén igen elterjedt bortermő faj. -
1.  2.  3.   4.

Rakszőlő =Világos (=Fehér rakszőlő, Molnár, 1. 86.) eredeti magyar szőlőfaj, melyet bő termése miatt az ország minden vidékén művelnek; a Balaton mellékén oly húsos bogyója van, hogy ott a chasselas-kal vetélkedik, mint asztali szőlő. - Ezerjó (= Ezerjó fehér, MOLNAR, I. 53.), teljesen magyar szőlőfajta, eredete Hont és Nógrádmegyékben keresendő. - Vadfekete (= Csókaszőlő, Molnár, 1. 9.), Magyarország ősrégi és mindenütt előforduló fekete szőlője. - Piros bákor (= Bakator piros, Molnár, I. 42.) hazája az Érmellék, onnan került a dunántúli borvidékre is. - Csúcsos bákor (= Veltelini piros, Molnár, I. 105.), ugyan Alsó-Ausztriából származik, a Balaton mellett azonban régen megvan. - Zöld bákor= Zöldszőlő különösen a Badacsonyban művelik. - A bajor (= góhér) szőlők közül a Balaton mellett a következők régiek: Fekete bajor (= Fekete góhér, MOLNÁR, I. 16.), mely a hazánkban mindenütt elterjedt kék bajor változata, hívják a Balaton mellett kutyabajor-nak is, mert korán érik, fekete a szeme, a kutya könnyen észrevette s lefalta. - Fehér bajor (=Fehér góhér, MOLNÁR, I. 53.), mely hazánkban mindenütt el van terjedvc; a Balaton mellékén két változata isvan: 1. a cserbajor, melyet hívnak ágas-bajornak is, továbbá Somogy és Veszprémben körte-szőlőnek, Ábrahámban cserszőlő-nek, Badacsonyban somogyi fehérnek, mely nagy bogyójú, kemény héjú, későn érő és specialisan balatoni változat; 2. a hulló bajor, mely azonban országszerte is megvan. - Hárslevelű bajor (= Hárslevelű, MOLNÁR, I. 59.), mely hazánkban leginkább Tokaj-Hegyalján és Horvátországban van elterjedve. -- Török szőlő (= Fürjmony = Törökbajor, MOLNÁR, II. 128.), magyarfajta csemegeszőlő, melyet állítólag még a törökök hoztak hozzánk. - Ezeken kívül még feljegyeztem egy öreg bajor és egy kékuti (réguti, rékuti) bajor nevű bajor szőlőfajt is, de ezeket a modern elnevezésekkel azonosítani nem tudtam; utóbbiról azt mondták, hogy minden szőlő közt legelőször az érett meg s hogy annak a fajtája a Balaton mellékén már teljesen kiveszett. - Mézes (= Mézes fehér, MOLNÁR, I. 75.), leginkább Buda és Vácz környékén van elterjedve, a Balaton mellett kevés. - A dinkák közül egy régi a Balaton mellett s ez a Tulipiros (= Vörös dinka, MOLNÁR, I. 50.); ez egyébként Esztergom vidékén otthonos; a másik a Balaton mellett újabb s különösen a homokon terem s ez a Bánátban (Versecz, Fehértemplom) otthonos Kövi dinka (MOLNÁR, I. 72.). - Ugyancsak újabb, de magyar fajta a hasonlóképen bánáti eredetű szlankamenka (MOLNÁR, I. 95.) és szirmiai zöld (= szerémi zöld, MOLNÁR, I. 98.), mindkettő főképen a homokon.

A Balatonmellék régi szőlőfajtái közt vannak balkáni eredetűek is, ilyenek a kadarkák, a kecskecsöcsűek és az ökörszeműek. - A kék kadarka (= MOLNÁR, I. 18.) közülök az egyetlen borszőlő, a többi csemegeszőlő; ezt a törökök Szkutariból (Albánia) hozták be s nálunk több fajtában és változatban művelik. - A kecskecsöcsűek ezek: Karai szőlő (= Kecskecsöcsű kék, MOLNÁR, II. 24.); Kecskecsöcsű piros (MOLNÁR. II, 78.); Kecskecsöcsű korai piros (MOLNÁR, II. 79); Gyertyaszőlő (= Kecskecsöcsű fehér, MOLNÁR, II. 136.). - A ökörszemek ezek: Borjuszar - Szilvaszemű (= Ökörszem kék, MOLNÁR, II. 46.) mely görögországi eredetű; Tökszőlő (Ökörszem fehér, MOLNÁR, II. 165.). - Mint láttuk, ezeken kívül a Török szőlőt is török eredetűnek tartják. - A mennyiben a kadarkák általában balkáni eredetűek, balkáni eredetűnek kell vennünk az ezek osztályába tartozó fekete pelreszelem szőlőt is, mely megkülönböztetendő a chasselas-hoz tartozó fehér petrezselem szőlőtől (lásd Chasselas cioutat, MOLNÁR, II. 114.), mely a Balaton mellett, ha van, egészen új, míg amaz régi s nem sokat érő fajta. - Végül feljegyeztem még egy Romaszőlő fajtát is s a mennyiben ez azonos volna a Tokaj-Hegyalján is élő, sőt válfajokban is tenyésző Rumonya szőlővel, mely Romániából származik, annyiban ezt is itt a balkáni eredetűek közt kell felemlítenem.

A nyugoti eredetű szőlőfajtáknak ma már se szeri, se száma a Balaton mellékén, ezeket egyenkint nem sorolom fel, hanem csak azokat választom ki, a melyek már a XIX. század ötvenes éveiben, tehát a Balatonmellék szőlőművelésének átalakulása előtt általános elterjedésnek örvendettek. Ilyenek voltak az olasz rizling (= MOLNÁR, I. 83.); a muskota vagy muskotály (= Muscat dunel, MOLNÁR, I. 79.), az egyedüli franczia származású muskatály faj, mely hazánkban, többek közt különösen a Balaton mellékén is jobban elterjedt s bort is készítenek belőle; Halápi szagos vagy Halápi muskotály (= MOLNÁR, II. 77.), kitűnő csemegeszőlő, mely a balatonmelléki Haláp községben Bogyaynál magból jött elő s így balatoni különlegességnek lehetne tartani, ha nem volna teljesen azonos a Muscat du Cher és a Muscato nero rosaío nevű szőlőfajokkal; Molnárszőlő vagy Lisztes bajor (= Molnárszőlő kék, MOLNÁR, I. 27.), mely jeles tulajdonai miatt a Champagneból terjedt el mindenfelé; Burgundi (= MOLNÁR, I. 45., 46.) és Jakabszőlő (= Kék Magdolna, MOLNÁR, II. 32.), mindkettő francziaeredetű, utóbbi korán érő és csemegeszőlő. A chasselas fajokat a balatoni magyar ember sasla vagy saslacz néven ismeri, ma igen elterjedtek, régen azonban csak egy fajtájuk volt a Balaton mellett, különösen Ábrahámban s ez a svájczi eredetű Chasselas blanc volt; ez oly régen került ide s annyira meghonosodott, hogy egészen magyar nevet kapott, Tagyoni zöld-nek hívják a Zánkával észak felől határos Tagyon községről. Igen régen művelik a Balaton mellett a spanyol Oportot is (MOLNÁR, I. 31.). Az amerikai szőlők közül tudvalevőleg az Isabella (MOLNÁR, 167. 1.) került először (1820-ban) Európába, az ötvenes években már a Balaton mellett is tenyészett s a legújabb időkig, a szőlőknek amerikai alanyokkal való felújításáig az egyetlen amerikai faj volt a tó mellékén.

Ezeken kívül a Balaton mellékén feljegyeztem még nehány olyan régi magyar szőlőnevet, melyek ampelogpraphiai egyeztetése a rendelkezésemre álló eszközökkel egyelőre - legalább nekem - nem sikerült. Ezek a következők: Labacsszőlö, Szőkeszőlő, Aprószőlő, Zsiros fekete, Zsiroslevelű, Rakodin, Szarkaszemű, Fényes-szemű,, Vörösvállas vagy Vörösszőlő, Vékonyhéjú vagy Gyengehajú vagy Nyárhajú. Ezek közé tartozik végül az a Balatonfekete is, melyröl PARRAGH azt írja, hogy BOGYAY öt éven át kisérletezett vele, de sem gyümölcsében, sem borában nem felelt meg a várakozásoknak (i. h.)