
Fürdők, fürdőélet és a régi vízgyógymódok
Magyarországon (1860-1990)
CD-ROM mintegy 1500 fényképpel

Magyarország fürdői az ország legjobb hagyományai között is előkelő helyet foglalnak el.
Jelen kiadványunkban a 19. század második felétől a 20. század 80-as éveiig követjük a magyarországi fürdők sorsát (a Trianon előtti időszakban természetesen a történelmi Magyarország területén)
Rendelje meg most!
Ára: 4800- Ft (postaköltséggel együtt, átutalásos számlával), vagy 5400 Ft (postai utánvéttel)
Emailen: info@imediaskiado.com
Telefonon: 20 494 4126
Bővebb információk a www.imediaskiado.com/furdok.html oldalon, vagy az email címen illetve a telefonszámon.
Egy kis fürdőtörténelem:
- Az 1800-as évek második felében az addig csak a „pórnép” által használt, gyanúsan gőzölgő vizű, sáros gödrök, kis tavacskák iránt egyszerre megnőtt az érdeklődés, és egy sor fürdő épült ki.
- A 19-20. század fordulóján a fürdők merész és igen korszerű gyógyító eljárások színterei: az emberek azon kívül, hogy próbaképpen egy sor dologban megfürdenek (természetes- és gyógyvizek, fenyőoldatok, láp-oldatok, hangyafürdő), egyszerre napozni kezdenek, nyitott ablaknál alszanak, sétálnak az erdőkben, tej- és szőlőkúrákat tartanak – egyszóval megszületik az egészséges ember, az egészséges életmód eszménye .
- A trianoni szerződés 240 fürdőtől fosztotta meg az országot , ráadásul alig maradt említésre méltó fürdő az új határok között. Igazi hőskor kezdődött: a maradék területről (főleg olaj- és földgázkutatások során) kiderült, hogy rendkívül gazdag gyógy- és termálvizekben. Nagyarányú fejlesztések következtek, amelyek Magyarországot ismét a vizek és fürdők országává tették.
- A második világháború után a fürdők egyre nagyobb tömegek számára váltak az üdülés, a gyógykezelés szerves részévé, és rengeteg újabb, helyi jelentőségű fürdőt építettek ki. Kiadványunk az 1960-as évek végéig követi ezt a folyamatot.
Ízelítőt adunk a fürdőkhöz kapcsolódó rokon témákról is: gyógyvizekről és ásványvizekről, a vízzel kapcsolatos gyógymódok fejlődéséről, a természetes életmód eszméjének megszületéséről.
Mi az a "priznic", mi a vízzel veretés, milyen
a hangyafürdő, a méh-tea, a lápfürdő, milyen egy hatékony gyümölcskúra vagy egy ivókúra?
(Kiadványunk nem terjed ki a bemutatott gyógyító eljárások orvosi szakmai hátterére.)
A természetes, egészséges életmód máig érvényes alapelveit fogalmazzák meg a fürdők orvosai.

A CD fő tartalmi egységei:
- A magyarországi
fürdők 1860-ban
- A magyarországi
fürdők csoportosítása és egyenkénti áttekintése 1907-ben
- A magyarországi fürdők csoportosítása és
egyenkénti áttekintése 1914-ben
- A magyarországi fürdők
csoportosítása és egyenkénti áttekintése 1937-ben
- A Magas-Tátra fürdői 1896-ban
- Gyógymódok, gyógytényezők a korabeli fürdőkben
- A természetes életmód alapelvei és gyakorlata a 20. század elején
- Magyarország fürdőinek térképes és betűrendes áttekintése, az egyes fürdők történetével és jellemzőivel

A régi és újabb magyarországi fürdők,
amelyek a CD-n szerepelnek:
A történelmi Magyarországon: Abbázia / Opatija HR Aknaszlatina/ Szolotvino UKR Alsóidecs / Ideciu de Jos RO Alsó-Kéked (Zempléni-hg) H Alsóörs H Alsótátrafüred SK Alvácza / Vata de Jos RO Bajmóc / Bojnice SK Balatonaliga Balatonalmádi Balatonberény Balatonboglár Balatonfenyves Balatonföldvár Balatonfüred Balatonkenese Balatonkeresztur Balatonlelle Balatonszárszó Balatonszemes Balatonvilágos Baldóc / Baldovce SK Balf H Bálványosfüred / Baile Balvanyos RO Barlangliget / Tatranska Kotlina SK Bártfafürdő / Bardejovské Kupele SK Bazin / Pezinok SK Bázna (Felső-Bajom) / Bazna RO Biharfüred /Budurásza/ Stana de Vale, Budureasa RO Bikszád / Baile Bixad RO Borosznó / Brusno SK Borszék / Borsec RO Buziásfürdő / Buzias RO (Temesvártól K) Büdöskő /Szmrdák Smrdaky SK Büdöspataka/ Bizusa-Bai RO Cemétefürdő / Cemjata SK Crikvenica HR Császárfürdő / Budapest Csíz / Ciz SK Csorbató / Strbske Pleso SK (Tátra) Daruvár / Daruvar HR Előpatak / Valcele RO Erdőbénye H Erzsébet sósfürdő (Budapest) Feketehegyfürdő / Czarna Gora PL Félixfürdő / Baile Felix RO Felka / Velka SK Felsőzúgó (Ruzsbachfürdő) / Vysné Rubachy SK Fenyőháza / Lubochna SK Feredőgyógy (Algyógy) / Giogiu RO Fonyód Gánócfürdő / Ganovce SK Görgénysóakna / Jabenita RO Gyertyánliget / Kobilecka Poljana UKR Gyopárosfürdő (Orosháza) Gyügy / Dudince SK Harkány Hársfalva / Nelipino UKR Herkulesfürdő / Baile Herculane RO Hévíz Huszpark / ? Iglófüred / Spisska Nova Ves SK Ilidzse (Bosznia, Szarajevo mellett) Jolsva / Jelsava SK Karlobag HR Kászonfürdő / Baile Iacobeni RO Kisbélic / Malé Bielice SK Kolop ? Kolozsi sóstó RO Komádi H Konyári-sósfürdő / Konyár H Koritnicza / Korytnica SK Koronahegyfürdő / ? Kovácsfalva / Kovacova SK Kovászna / Covasna RO Kövesliget/ Drahovo UKR Krapina HR Leibiczkénfürdő / Lubica SK Lévárt / Levare SK Lillafüred Lipik HR Lőcsefüred / Levocské Kupele SK Lublófürdő / Lubovnianské Kupele SK Lucsivnafürdő / Lucivna SK Lucski / Lucky SK Málnásfürdő / Malnas Bai RO Margitsziget Máriavölgyfürdő / ? Marillavölgy ? Marosújvár / Ocna-Mures RO Matlárháza / Tatranské Matliare SK Melenczei tó / Melenci YU Menyháza / Moeasa RO Modor / Modra SK Nagyrőcze / Revucza SK Nagytarna / Tarna Mare RO Novi HR Oláhszentgyörgy / Sangeorz-Bai RO Ótátraüred Óvári / Oar RO Palics / Palic YU Parád Pöstyén / Piestany SK Püspökfürdő / Baile 1 Mai RO Rajecfürdő / Rajecké Teplice SK Ránkfüred / Herlany SK Rigósfürdő / Bogda RO Rozsnyó / Roznava SK Ruszanda / ? Savanyúkút / Bad Sauerbrunn A Selce / Selci Dakovacki HR Senj (Zengg) HR Siófok Sósfüred / Sarissky Stiavnik SK Stósz / Stos SK Stubnyafürdő (Turócteplic) /Turcianské Teplice SK Sugásfürdő / Baile Sugas RO Szalatnya / Slatina SK Széchenyi-fürdő / Budapest Szentgyörgy / Svety Jur SK Szkáros / Skeresovo SK Szklenó / Sklenné Teplice SK Szliács / Sliac SK Szobráncfürdő / Sobrance SK Szováta / Sovata RO Szt Lukács fürdő / Budapest Tarcsa / Bad Tatzmannsdorf A Tátralomnic Tátraszéplak Tenke / Tinca RO Torda / Turda RO Trencsénteplicz / Trencianské Teplice SK Tusnádfürdő / Baile Tusnad RO Újtátrafüred Varasdteplic HR, Varasd Várgede / Hodejov SK Vihnye / Vyhne SK Virágvölgy / ? (Poprád) SK Vízakna / Ocna Sibiului, RO Vörös Kolostorfürdő / Cerveny Klastorkupele SK Zajzon / Zizin RO Zálnok / Zalnoc RO Zamárdi Zebegény (Ferenc József szünidei gyermektelep) Zsögödfürdő / Jigodin-Bai RO |
A mai Magyarországon: Abaújszántó Abony Arló Babócsa Balassagyarmat Balatonfüred Bánk Barcs Békés Békéscsaba Berettyóújfalu Bogács Borgáta Buzsák-Csisztapuszta Bükfürdő Bükkszék Cegléd Cserkeszőlő Csokonyavisonta Csongrád Csorna Dávod Debrecen Dombóvár Dunaföldvár Dunapataj Eger Esztergom Fehérgyarmat Gyomaendrőd Gyöngyös Győr Gyula Hajdúnánás Hajdúszoboszló Harkány Hatvan Hegykő Heves Hévíz Hódmezővásárhely Igal Jászberény Kácsfürdő Kaposvár Karcag Kecel Kecskemét Kiskőrös Kiskunfélegyháza Kiskunhalas Kisújszállás Kisvárda Komárom Kunhegyes Lakitelek Leányfalu Lenti Lipót Magyarhertelend Makó Mátészalka Mátraderecske Mesteri Mezőberény Mezőkovácsháza Mezőkövesd Mezőtúr Miskolc Miskolc-Tapolca Mosonmagyaróvár Nagyatád Nagybajom Nagykanizsa Nagykőrös Nagyszénás Nyíregyháza Orosháza Parád Pásztó Petőháza Pettend Püspökladány Sárospatak Sárvár Sellye Siklós Sikonda Sopron Balf Szeged Szendrő Szentendre Szentes Szigetvár Szolnok Szombathely Szulok Tamási Tapolca Tarnaméra Tiszaföldvár Tiszafüred Tótkomlós Törökszentmiklós Vác Visegrád Zalakaros Kapuvár Kehidakustány Szentgotthárd Vasvár Zalaegerszeg Zalaszentgrót Budapest Császár Budapest Csepel Budapest Csillaghegy Budapest Dandár Budapest Király Budapest Gellért Budapest Lukács Budapest Margitsziget Budapest Palatinus Budapest Pesterzsébet Budapest Pünkösdfürdő Budapest Rác Budapest Római Budapest Rudas Budapest Szabadság Budapest Széchenyi Budapest Erzsébet |
|
|
|